Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 18. szerda, Auguszta

2009

60+ Médiaműhely: Újbudai kincsek

Elgondolkodott már Ön azon, hogy mit rejt az út, amin jár? Bosszús, amikor nagy munkagödröket kell kerülgetnie hónapokon keresztül? Ugye nem jut eszébe, hogy a mélyben esetleg régészek mentik múltunkat?

Emléktábla Szerdahelyi tanár úr házán  

Felavatta Szerdahelyi Andor tanár úr emléktábláját az egykori diákjaiból alakult Rákóczis Öregdiákok Szerdahelyi Andor Társasága. Az emlékhely a tanár úr egykori lakóháza, a Fadrusz utca 5. szám alatt található.

Újbudai Könyvajánló: Az ENSZ Biztonsági Tanácsa  

A szerző, Sulyok Gábor művében, az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformelképzeléseit világosítja meg, amely kezdetektől 2008 szeptemberéig határozza meg a szervzet megújításának irányvonalát. Már az előszóban pedig így fogalmaz: "A nemzetközi kapcsolatok történetében aligha találunk még olyan testületet, amely fennállása során annyi kritikát kapott, és ilyen gyakorisággal vetette fel a reform szükségességét."

Boldogságindex, 2. forduló  

Laár András is beszáll a boldogságindexről gondolkodók társaságába. Csütörtökön a Tranzitban délután 5 órakor újabb gondolkodókat ültet egy asztalhoz Kupper András országgyűlési képviselő, hogy a boldogságindex megalkotásáról beszélgessenek.

Baba-mama Klub Kelenföldön  

A nagy sikernek örvendő Baba-mama klub novemberi találkozóját ezúttal a Kelenföldi Könyvtárban tartották meg. A beszélgetés témája rendkívül aktuális volt: a légúti megbetegedések felismeréséről és kezeléséről tájékoztatta a kismamákat Dr. Berzai Eszter tüdőgyógyász.

60+ Médiaműhely: Fotózás - társaság - élmény  

Egy hónapok óta érlelt, új terv látszik megvalósulni december 2-án. A Médiaműhely írott sajtósai a képzés befejezésekor próbálták megfogalmazni, milyen is lesz a megjelenésük. Természetesnek vették, hogy ami írást lehet, fényképpel illusztrálnak. Ezután egyiküknek, Áment Erzsébetnek született az ötlete, hogy jó lenne létrehozni egy fotókört (fotó klubot).

Pályázatok, szerződések - KVK - házasságkötő terem

Újbuda Önkormányzata pályázatot hirdet az Újbuda Kulturális Városközpont területén lévõ Szent Gellért tér 3. (Bartók Béla út 2.) szám alatti (5498/0/A/26 hrsz-ú) 304 m2 (tulajdoni lap szerint 311 m2) alapterületû házasságkötõ terem megnevezésû helyiség bérbeadása tárgyában - 2009-11-25

Ruhagyűjtési akció a Vöröskeresztnél  

A világ egyik legnagyobb informaikai vállalatának magyarországi szervezete a kerületi Vöröskereszttel szervezett ruhagyűjtési akciót november 9-én. A társadalmi felelősségvállalást fontosnak tartó cég a jövőben is partnerségben kíván maradni a segélyszervezettel.

Budapestért Díjat kapott a BMK  

Rangos elismerés elnyerésével ünnepelhette a Budapesti Művelődési Központ három évtizedes jubileumát: a Főváros Napja alkalmából a budapesti közművelődés szervezésében, élénkítésében, fejlesztésében nyújtott tevékenységéért, valamint számos hiánypótló szakmai fejlesztés és szolgáltatás kidolgozásáért Budapestért Díjat kapott az intézmény.

Törökugrató: huszonöt éves iskola, új igazgató  

Huszonöt év telt el azóta, hogy először csengettek be a Gazdagrét - Törökugrató Általános Iskolába. Az akkori elsősök mára már saját családot alapítottak és sokan közülük a csemetéiket viszik egykori almamaterükbe tanulni. Az elmúlt huszonöt évről és a távlati tervekről beszélgettünk az iskola - nemrégiben megválasztott - új igazgatójával, Fretyánné Kozma Évával.

Oldalak