Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
szeptember 22. vasárnap, Móric

Humán Szolgáltató Központ

Gyűjtést rendeznek a rászoruló gyerekekért az Allee-nál  

Gyűjtést rendeznek a rászoruló gyerekekért az Allee-nál

Nehéz sorsú gyermekek és családok javára tart karácsonyi adománygyűjtést a Gyermekekért XI. Alapítvány. A szervezet az adakozóknak köszönhetően minden évben játékokkal, ruhával és számítástechnikai eszközökkel látja el a rászoruló kisgyermekes családokat.

CSALÁDSEGÍTŐ SZOLGÁLAT

A családsegítés a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, családok számára az ilyen helyzethez vezető okok megelőzésére, a krízishelyzet megszüntetésére, valamint az életvezetési képesség megőrzése céljából nyújtott szolgáltatás.

Szociális Együttműködés és Képzés Újbudán  
 

A Gyógyír XI. Kht., az Újbuda Prizma XI. Kht. és a Humán Szolgáltató Központ nyerte meg azt a pályázatot, amely a hátrányos helyzetű csoportok foglalkoztatási esélyeit növeli. A szervezetek vezetői szerint ezzel sok családot tudnak majd segíteni abban, hogy munkát vállaljanak és kevesebben fognak szociális juttatásból élni. A projekt megnyitójára az Újbuda Prizma XI Kht. épületében került sor.

10 éves a gyermekvédelmi törvény  

A találkozón jelen volt Csizmár Gábor, a Szociális és Munkaügyi minisztérium államtitkára is, aki az uniós források jobb kihasználásáról tartott előadást.
LEGFRISSEBB
×