Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 8. szerda, Mihály

Választás, Népszavazás, Népszámlálás

Kisebbségi Önkormányzati Választások 2010  

2010 őszén lehetősége lesz részt venni a települési kisebbségi önkormányzati választáson, amennyiben Ön a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló törvényben meghatározott (bolgár, cigány, görög, horvát, lengyel, német, örmény, román, ruszin, szerb, szlovák, szlovén, ukrán) kisebbséghez tartozik.

Rétvári: az állam jobb gazda  

Rétvári Bence a Fidesz-KDNP helyi országgyűlési képviselője, közigazgatási államtitkár a kormány megtett és tervezett intézkedéseiről számolt be az érdeklődő újbudaiaknak. A Budai Klub Galériában rendezett lakossági fórumon olyan vitatott kérdések is szóba kerültek, mint az egykulcsos adózás, vagy a nyugdíjrendszer átalakítása.

Rétvári, Simicskó, Kupper: Ellenzéki szerep után  

Újbudán a három választókerületben a Fidesz-KDNP jelöltjei szereztek egyéni mandátumot. A 15-ben Rétvári Bence, a 16-ban Simicskó István, a 17-ben pedig Kupper András. Mindhárman jelenleg is képviselők az Országgyűlésben, tehát a mostani ellenzéki szerepből a kormánypárti oldalra kerülnek.

Lakos Imre: Új felvonás kezdődik a belpolitikában  

Az Országgyűlés utolsó ülésnapján több képviselő búcsúzott a Parlamenttől, azok, akik nem indulnak a választásokon, így a következő ciklusban biztosan nem ülnek a honatyák soraiban. Lakos Imre országgyűlési képviselőt kérdeztük, milyen gondolatokkal zárja le az eltelt négy évet.

Oldalak