Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 1. hétfő, Elza

Önkormányzat

Egyedülálló - Álláskereső klub  

A JÓL-LÉT Alapítvány és az Újbuda Prizma Állásközvetítő Iroda a XI. kerületben gyermeküket egyedül nevelő vagy a családi munkamegosztásban magukat egyedül érző, munkát kereső, munkát váltani akaró, apák, anyák és nagyszülők számára Álláskereső Klubot hirdet 2013. május 28-án 13 órai kezdettel.

Szállodaépítés miatt aggódnak a lakók  

Túl nagy, túl magas és nem oda való - állították a megjelentek a Polgármesteri Hivatalban rendezett lakossági fórumon a Törökbálinti út és Nagyida utca által határolt területen megindult Hiton beruházásról. A telken négyszintes apartmanszálló épülne, a környékbeliek szerint azonban a tervezett épület több szempontból is hátrányosan érinté lakóhelyüket.

Függőkön segít a Karitász  

A Katolikus Karitász RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálata a drog és egyéb függőségek prevenciós programját ismertette a Polgármesteri Hivatalban rendezett zárókonferencián. A konferencián elhangzott, a témával foglalkozó kerületi szakmai szervezeteket összefogó Újbudai Kábítószerügyi Egyeztető Fórummal közösen hatékonyan képesek fellépni a komplex probléma ellen.

Tájépítészeti ötletek tára  

Újbuda Önkormányzata és a Corvinus Egyetem közötti együttműködés keretében a 4-5 éves tájépítész hallgatók területfejlesztési ötleteiket mutatták be a hivatalban május 15-én.

Megalakult az Újbudai Üzleti Klub  

Újbuda Önkormányzata minden évben megtartja Újévi Pohárköszöntőjét, – a Lencsepartit – ahol városrészünk vezetői vendégül látják a kerületi vállalkozókat. A hagyomány kiterjesztéseként felmerült, hogy évente ne csak egy, hanem több alkalommal is találkozzanak, ezért május 9-én a helyhatóság és a BME közösen rendezte meg az Újbudai Üzleti Klub Heller Farkas Emlékkonferenciát.

Muskátlit osztott a polgármester  

muskátli vásár
Az önkormányzat nagyszabású virágosztási akciót szervezett a kerületben. A kerületi lakók rendkívül kedvezményes áron, 100 forintért három tő muskátlit vehettek át a kerület öt pontján tartott muskátli vásáron.

Rendkívüli ülésen döntöttek a zárszámadásról  

Újbuda képviselő-testülete április 25-én rendkívüli ülésen fogadta el a kerület 2012. évi zárszámadását, és tárgyalt a 2014. évi költségvetés koncepciójáról. Könyvvizsgálói nyilatkozatban elhangzott, az önkormányzat tavaly egész évben megtartotta költségvetési egyensúlyát és fizetőképességét.

Molnár Gyula, Újbuda előző polgármestere 120 milliós vagyoni hátrányt okozott  

Hűtlen kezelés ügyében nyomoz a főügyészség, mivel Újbuda Önkormányzatának legkevesebb 120 millió forintot kell kifizetnie Molnár Gyula, a kerület korábbi szocialista polgármesterének szerződéskötése miatt, amelyben 100 százalékos önkormányzati garanciát vállalt egy devizahitelből épülő magánberuházásra. Minderről Hoffmann Tamás polgármester számolt be csütörtöki rendkívüli sajtótájékoztatóján.

Angol tanfolyam indult Albertfalván

A kerületi álláskeresők már Albertfalván is részt vehetnek a Prizma Állásközvetítő Iroda által szervezett ingyenes angol tanfolyamon. Az újbudai állás iroda tavaly indította el munkakeresők részére felzárkóztató informatika és angol alapképzéseit, hiszen a két készség ma már elengedhetetlen feltételei a vágyott pozíció megszerzésének.

Szervezetfejlesztési konferencia Újbudán  

Az ÁROP (Államreform Operatív Program) regionális, budapesti konferenciáját Újbudán, a Polgármesteri Hivatal nagytermében tartották meg. A Közigazgatási Minisztérium a járási rendszer kiépítése és az állam-önkormányzatok közötti feladatátszervezés után most kormányzati iránymutatással és pályázati lehetőséggel fejlesztené a helyhatóságok szervezeti működését.

Oldalak