Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

2009

Egy példamutató közösség: az Allende Parki kutyások  

Az Allende Park zöldterülete este 7 órakor megtelik kutyákkal. Úgy 16 kutya és valamivel kevesebb gazda rója együtt szokásos esti körét. Ilyenkor nemcsak a kutyák vidámak az esti séta miatt, hanem a gazdáik is. Van minek örülni ugyanis, van mit ünnepelni minden este: a park rendezett, szinte sehol sem látni elhagyott kutyapiszkot. Ez az eredmény az állatok gazdáit dicséri.

9. Vers- és Prózamondó Verseny

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata meghirdeti a 9. Vers- és Prózamondó Versenyt általános- és középiskolás korosztály részére 2009. november 15-én a MU Színház szervezésében.

Élhetőbb környezet az Allee körül  

Az egykori Skála helyén felépült Újbuda Városközpont bevásárló centrumának impozáns üvegkapuján november 11-én a Kerület Napján léphetnek be először a látogatók. A hatalmas beruházás eredménye azonban nemcsak egy budai pláza és irodaház. A központ megálmodói az épület környezetét is teljesen átalakították, hogy az itt élők mindennapjait is kellemesebbé tegyék. Ezt a célt szolgálja többek között a Bercsényi utca alatt kialakított csaknem 100 méter hosszú alagút is.

Pénteken Kutatók Éjszakája az egyetemeken  

Interaktív programokkal, közérthetően tálalt tudománnyal várják a kerületben lévő felsőoktatási intézmények az érdeklődőket a Kutatók Éjszakája Fesztiválon

Nyílt nap a Szent Imre Kórházban  

Lakossági fórumot szerveznek szeptember 23-án a Szent Imre Kórházban, de ezen a napon beutaló nélkül vehetők igénybe a szűrővizsgálatok is.

60+ Médiaműhely: Búcsú a Jégszínháztól

Aki pár hónapja a Savoya parkban jár, észrevehette, - ha figyelmesen körülnézett - hogy szegényebb lett kerültünk egy színházzal. Elköltözött a Jégszínház. Számos kérdés merült fel bennem a színházzal kapcsolatban. Gondoltam egy merészet és megkerestem Bródy Gábor igazgató urat, ki szívesen válaszolt kérdéseimre.

Gazdagréti Ősz és Halészléfőzőverseny  

Szombaton Halászléfőző verseny. Díjdömping, ízkavalkád, gyerekműsorok, színpadi produkciók. Ezt kínálja szombatra a huszonegyedik Halászléfőző verseny, amely idén egybeesik Gazdagrét 25. születésnapjával. A gazdag programot, a minden eddiginél parádésabb rendezvényt ezúttal az Újbuda Média és a Gazdagréti Közösségi Ház közösen szervezi.

Önként festettek kerítést a diákok  

Gimnazisták iskolakerítést festettek szombaton. A Mechatronikai Szakközépiskola és Gimnázium tanulói esetére önként újramázolták az intézmény több száz méter hosszú elrozsdásodott kerítését. Az iskolában az ilyen programok nem meglepőek, ugyanis a közösségépítés legváltozatosabb formáit alkalmazzák kreatív pedagógiai módszerekkel.

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt  
 

A Kulturális Városközpont első eseménye a TérFelFeszt Újbuda Önkormányzata kortárs művészeti negyed létrehozását tervezi a következő években a Bartók Béla úton. A legutóbbi önkormányzati testületi ülésen a képviselők támogatták az elképzelést. A keddi sajtótájékoztatón a kerületben élő neves művészek, Fenyő Iván, Bodrogi Gyula, Karinthy Márton is támogatásáról biztosította az önkormányzatot.

Megnyitott „A Hamzsa" Klub

Kell egy hely. Kell egy hely, ahol emberi szó, megértés, vagy akár csak az együttlét megnyugtató közege fogadja azt, aki eljön. Újbudán „A Hamzsa" ez a hely. Éjszakai ping-pong, önismeretet erősítő tánc és kortárssegítők várják a 14 és 24 év közöttieket.

Ingyenes szűrések az Egészségnapon szeptember 26-án  

Mi legyen a házipatikában? Mit tehetünk az influenza és az egyéb járványok ellen? Többek között ezekre a kérdésekre is választ kaphatnak azok, akik ellátogatnak szeptember 26-án az Erőmű u. 6-8-ba. A rendezvényen egészségügyi tájékoztatókkal, előadásokkal, helyszíni szűrővizsgálatokkal és bemutatókkal várják az érdeklődőket. A programon kerül sor a 60+ park átadására is. A rendezvényről bővebben ITT!

Oldalak