Céljellegű, működési és fejlesztési támogatások (200 eFt felett) 2004
Támogatások 2004
Újbuda mindig is büszke volt arra, hogy széles körben kiépített szociális ellátórendszerével sokat tesz a rászorulókért. Molnár László alpolgármester arról számolt be, a 2014-es év ezen a területen is számos változást hoz magával. Legfontosabb lépésként az önkormányzat megújította a szociális területet szabályozó rendeletét, amely az eddig ismert lehetőségeken túl kiszélesíti a támogatásra jogosultak körét.
Újbuda polgármestere a kerületben működő felekezetek vezetőit hívta vendégül a már hagyományosnak számító egyházi találkozóra. Az eseményen Hölvényi György kijelentette, az állam és egyház kapcsolata mind szorosabbra fűződik azáltal, hogy egyre több terület kívánja meg az együttműködésüket.
Az óvodai és iskolai évkezdés jelentősen megterheli minden gyermekes család kasszáját. Ezért Újbuda Önkormányzata olyan szociális ellátási rendszert dolgozott ki, amellyel némileg enyhíteni tud a rászorultak terhein.
Pályázaton nyert támogatást a Bethlen Gábor Általános Iskola, az Ádám Jenő Gyakorló Iskola, a Keveháza Utcai Óvoda és a Palánták Óvoda. A pályázatot a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Humán Erőforrás Programok Irányító Hatósága írta ki „Referenciaintézmények országos hálózatának kialakítása és felkészítése” címmel.
Szociális Támogatások
A pályázat leadási helye: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármester Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Oktatási és Kulturális Osztály
Bővülhet a szociálisan ellátottak köre Újbudán. Új támogatásokat is bevezetett a képviselő-testület, így lehetőség van a gyermekeknek utazási támogatás megállapítására. A most elfogadott rendelkezés az Újbudai Szociális Plusz csomag része.