Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 19. csütörtök, Viola

testületi ülés

Egy frakcióval kevesebb  

Sportlétesítményt bérel az önkormányzat, korlátozzák a kertvárosokban a túlzott beépítést, életbe lép a munkanélkülieket érintő közfoglalkoztatási terv. Ezek voltak a márciusi testületi ülés legjelentősebb döntései.

Testületi ülés: Sok vita, kevés megegyezés  
 

Nemet mondtak a képviselők az új Kelenvölgyi Közösségek Házának jelenlegi terveire, januártól új vezetője lesz a Gyógyír Kht-nek, Újbuda átvenné a Tüske Csarnokot és ingatlancseréket kezdeményez a fővárosnál a testület. Egyebek mellett ezekről döntött a képviselő-testület, december 11-i ülésén.

Nem születtek döntések  
 

Másfél órás késéssel kezdődött a szokásos önkormányzati testületi ülés, majd hamar véget is ért. Részletek itt.

19-19  

A képviselő-testület ülése előtt, illetve után a négy frakcióvezetőt kérdeztük arról, hogyan értékelik az elmúlt hónapok eseményeit, illetve milyenek a kilátások megítélésük szerint az elkövetkezendőkre, tekintettel a testületben kialakult 19-19-es szavazási arányra.

Hajdu László interjú  
 

2008. április 17-én Hajdu László a testületi ülésen bejelentette, hogy kilép pártjából majd ezt követően családi okokra hivatkozva elhagyta a termet.

Nézze meg  
 

Nézze meg az Újbuda TV képes összefoglalóját és a testületi ülés internetes közvetítésének teljes anyagát.

A polgármester elnézést kér  

"Ahogyan arról már az országos sajtóból is értesülhettek, az elmúlt hetekben nyilvánosságra kerültek olyan illetlen mondatok, amelyeket a legutóbbi testületi ülés szünetében, egy négyszemközti beszélgetésben mondtam." A polgármester üzenetéhez kattintson a cikkre. ÚJ: KAPCSOLODÓ VIDEÓ.

Március 20-i testületi ülés összefoglalója  
 

Március 20.-án ülésezett Újbuda Önkormányzatának testülete. Az Újbuda TV interjúkkal gazdagított, bővebb összeállításban számol be a testületi ülésről, mindig az ülést követő héten.

Költségvetés 2006. - elfogadták  

Megalkotta költségvetési rendeletét a 2006. évre Újbuda Önkormányzata. Kiemelt célként szerepel idén a panel-program, melyre 270 millió forintot fordít a kerület.

Oldalak