Közigazgatás
Újbuda új polgármestere Hoffmann Tamás
Újbudai kisebbségi választási eredményei - 2010. október
Közbeszerzések (27/2009/KBÖ)
27/2009/KBÖ "Park-, játszótér- és sportpályaépítés, illetve felújítás Budapest XI. kerület területén" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
Részvételi adatok és eredmények
Molnár Gyula elköszön: Rendet hagyok magam után
Nyolc éven át volt Újbuda polgármestere Molnár Gyula, aki a következő négy évben már nem ekként folytatja a munkáját. A választók döntése szerint az önkormányzat vezetése változik, a testület összetétele is jelentősen átalakul. A leköszönő polgármester az önkormányzati választások másnapján értékelte a szavazás eredményét.
Eredményekkel fogjuk megszolgálni a bizalmat
Az önkormányzati választások eredményeként dr. Hoffmann Tamás a kerületet nyolc évig irányító Molnár Gyulával szemben tudott győzni. Az új vezetőt a választás másnapján az elkövetkező hetek feladatairól és jövőbeni terveiről kérdeztük.
Újbudai kisebbségi választási eredményei
Közbeszerzések (11/2009/KBH)
11/2009/KBH - "ÁROP szervezetfejlesztés" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
Közbeszerzések (20/2010/KBÖ )
20/2010/KBÖ "Kvk - Bartók Béla út 32. fszt. 5. sz. alatti ingatlan megvásárlása" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
Közbeszerzések (12/2010/KBH )
12/2010/KBH "Iskolakezdés támogatási - utalványok beszerzése 2010. évre" tárgyú közbeszerzési eljárás dokumentumai
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási hallgatók számára ("A")
A pályázatot kizárólag a XI. kerületi Önkormányzatnál hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban, a kötelező mellékletekkel együtt kell benyújtani a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Osztályán
Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára ("B")
A pályázatot kizárólag a XI. kerületi Önkormányzatnál hozzáférhető pályázati űrlapon, a pályázó által aláírva, egy példányban, a kötelező mellékletekkel együtt kell benyújtani a XI. kerületi Polgármesteri Hivatal Oktatási és Kulturális Osztályán
Határozatok, hírdetmények
Ügyészségi vizsgálat a választás előtti héten
Pár nappal az önkormányzati választások előtt Lakos Imre újbudai alpolgármester és Molnár Gyula, Újbuda polgármestere ellen is eljárást indított az ügyészség a Lágymányosi öböl egyik ingatlaneladásával kapcsolatban. Azt, hogy az 1000 napja folyó vizsgálat miért éppen most jutott el erre a pontra, többen furcsa véletlennek tartják. A tegnap esti és mai híradások azonban nem pontosan foglalták össze az ügyben eddig történteket. A polgármester ugyanis azért nem jelent meg az idézésre, mert nem kapta meg az erről szóló levelet. Részletek ITT!