Újbuda pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatos információi és hírei az alábbi menüpontokba szedve érhetők el:
Újbuda pályázatokkal és támogatásokkal kapcsolatos információi és hírei az alábbi menüpontokba szedve érhetők el:
Az ajánlatokat Budapest Főváros XI.ker. Újbuda Önkormányzata Városüzemeltetési Igazgatóság Lakásgazdálkodási Osztály címére lehet benyújtani.
A Kbt. 56. § (1) bekezdése alapján közölt kiegészítő tájékoztatás a "parkfelszerelési tárgyak beszerzése" témában
A pályázatot Budapest Főváros XI. Kerületi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala Vagyongazdálkodási Osztályához kell benyújtani.
A Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Oktatási Bizottsága pályázatot ír ki
egy vagy több művészeti területen kiemelkedő képességeket felmutató, iskolai tanulmányait kitűnően végző diákok egyszeri anyagi támogatására
Budapest Főváros Önkormányzata közzétette a Települési Értékvédelmi Támogatás 2006. évi pályázati kiírását: a pályázaton a fővárosi helyi védett épületek, épületegyüttesek tulajdonosai, használói pályázhatnak, mint építtetők
A közbeszerzési ajánlatokat a Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzatához kell benyújtani
A közbeszerzési ajánlat benyújtási helye: Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Megjelenés dátuma: 2006-03-24
Beadási határidő: 2006-04-30
Pályázatot kiíró: Újbuda Cigány Önkormányzata
Pályázat az iparosított technológiával épült lakóépületek energiatakarékos korszerűsítésének, felújításának és a lakóépületek környezete felújításának támogatására
Megjelenés dátuma: 2006-02-20
Beadási határidő: 2006-04-25
Pályázatot kiíró: Nemzeti Sporthivatal
Megjelenés dátuma: 2006-03-27
Beadási határidő: 2006-04-25
Pályázatot kiíró: Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata
Pályázni lehet közművelődési és kulturális programokkal, hagyományainkat ápoló rendezvényekkel, illetve művészeti alkotások létrehozásával és terjesztésével