Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 3. kedd, Ferenc

Educo projekt

Az „Ed.U.Co. - Városi Oktatási Közösség: európai környezetvédelmi hálózat a fiatalok részvételének és közösségépítésének támogatásáért” című projekt bemutatása.

    

Az Ed.U.Co. projektről röviden

 

A projekt célja egy olyan nemzetközi oktatási közösség létrehozása, amely támogatja a fiatalok szerepvállalását, és egyben környezetvédelmi hálózatként is működik. Ennek érdekében hozzájárul a környezeti nevelési tevékenységek megvalósításához és a közösségi környezetvédelmi akcióprojektekben való részvételhez. A projekt hozzáadott értéke a különböző generációk, szakterületek és országok közötti kollektív fellépésben és együttműködésben rejlik.

  

A projekt megvalósítása nemzetközi és helyi szinten párhuzamosan zajlik. Nemzetközi szinten a partnerek megosztják egymással jó gyakorlataikat, valamint elemzik a gazdasági válsággal szembesülő és a zöld átmenet új kereteihez alkalmazkodó helyi közösségek helyzetét. A projekt időtartama alatt 8 nemzetközi tematikus rendezvény és 1 online konferencia valósul meg.

  

Helyi szinten a projekt célja, hogy növelje a fiatalok tudatosságát és részvételét a környezetvédelmi tevékenységekben. Az egyes nemzetközi rendezvények eredményei alapján a partnerszervezetek új, a helyi közösségeikben megvalósítható stratégiákat dolgoznak ki az eredmények hatásának kiterjesztése érdekében.

 

A projekt 8 nemzetközi partnerszervezet bevonásával valósul meg, a rendezvényeken közvetlenül több, mint 400 résztvevőhöz szól, közvetve pedig több, mint 25 000 embert ér el.

  

Résztvevő partnerszervezetek

 

  1. Siena Település Önkormányzata(vezető partner, Olaszország),
  2. Finestrat Városa (Spanyolország),
  3. Trikkaia Község Fejlesztési Társasága (Görögország),
  4. Kocevje Üzleti Inkubátor, Vállalkozási, Oktatási és Egyéb Tevékenységek Közintézete (Szlovénia),
  5. Brassói Városi Szövetség a Tömegközlekedés Fenntartható Fejlesztéséért (Románia)
  6. Kekava Köszség Helyi Önkormányzata(Lettország),
  7. Athienou Városa (Ciprus),
  8. Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata (Magyarország).

 

A projekt adatai

Címe: Ed.U.Co. – Educational Urban Community: A European Environmental Network for Youth Empowerment and Community-Building
Azonosítószáma: 101138077
Időtartama: 2024. január - 2026. január
Újbuda Önkormányzatára jutó támogatás összege: 16 370 EUR
Támogatási intenzitás: 100% (a támogatás átalánydíj alapú)
Végrehajtó Ügynökség: Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség - EACEA
Támogató program: Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek program
Kapcsolattartó: Horváth Anita (tel.: 06 30 817 2304, email: horvath.anita@ujbuda.hu)

Kapcsolódó dokumentumok

    KÖZÖSSÉGEK ÉS NYITOTT TEREK ÖSSZEKAPCSOLÁSA EGY ZÖLDEBB JÖVŐÉRT – az Educo projekt görögországi rendezvénye  

    Az Ed.U.Co projekt harmadik nemzetközi projektrendezvényére a görögországi Trikalában került sor 2024 októberében „Közösségek és nyitott terek összekapcsolása egy zöldebb jövőért” címmel. A kétnapos konferencia középpontjában az okos várostervezés, az ökológia, a fenntarthatóság, a történelem és a kulturális sokszínűség népszerűsítése állt. Az eseményen Újbuda Önkormányzatát a projekt koordinátora mellett az Újbudai Ifjúsági Kör két fiatalja képviselte.

    A FENNRATHATÓ JÖVŐ ÉPÍTÉSE - az Educo projekt spanyolországi rendezvénye  

    Az Ed.U.Co projekt második nemzetközi projektrendezvényére 2024 júniusában került sor „Fenntartható jövő építése” mottóval. A spanyolországi rendezvényen 8 ország képviselői vettek részt a klímaváltozás, a megújuló energia és a hulladékcsökkentés témakörében megtartott előadásokon és interaktív workshopokon.

    EGYÜTT A ZÖLDEBB JÖVŐÉRT – az Educo projekt olaszországi nyitórendezvénye  

    2024. április 22–24. között az olaszországi Sienában tartották az Ed.U.Co (Városi Oktatási Közösség) projekt nyitótalálkozóját Újbuda Önkormányzatának részvételével. A projekt célja egy európai környezetvédelmi hálózat kialakítása a fiatalok tudatosságának növelése és a közösségépítés érdekében.