Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
május 7. kedd, Gizella

Hirdetőtábla, pályázatok

Pályázati felhívás a Biztonsági Rács-Programhoz

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata felkérésére az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. biztonsági ajtórács kihelyezésére pályázatot hirdet a Lakásvédelmi Akcióterv elnevezésű program részeként.

Pályázatok - 2014-02-10

Pályázati kiírás az Egyesített Bölcsődei Intézmények intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére

Pályázati kiírás az Egyesített Bölcsődei Intézmények intézményvezetői (magasabb vezető) álláshelyének betöltésére

A pályázatot a Budapest Főváros XI. Kerület Újbudai Polgármesteri Hivatal Humánszolgálati Igazgatóság Szociális és Egészségügyi Osztályán (1113 Budapest, Zsombolyai u. 4. I. emelet 106. szoba) kell benyújtani. Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázó pontos nevét és elérhetőségét (cím, telefon, e-mail), valamint az „EBI intézményvezetői pályázat” jeligét.

Felhívás regisztrációra sportszervezetek részére

Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft. felhívja a sportcélú támogatására pályázni kívánó, újbudai székhellyel rendelkező sportszervezeteket, hogy a megnyíló pályázati lehetőséghez regisztrálják magukat.

Lezárult Erzsébet-program pályázata  

Az Erzsébet-program által, nyugdíjasok számára meghirdetett, fürdőbelépővel valamint üdüléssel kapcsolatos pályázatai lezárultak, mivel a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány által biztosított létszámkeret kimerült, így ezen pályázatok benyújtására nincs lehetőség a továbbiakban.

Színházi Világnap - Csehov 110.

A KULTI - Őrmezei Közösségi Ház pályázatot hirdet Csehov novellisztikájából bármely kis terjedelmű novella, elbeszélés dramatizálása, színpadi adaptálására.

Felhívás Újbuda kiváló sportolója, kiváló edzője kitüntetések adományozására

A kitüntetési javaslatot Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata Polgármesteri Hivatal Jegyzői Igazgatóság sportmunkatársainak (1113 Budapest, Bocskai út 39-41. II. 215-216. tel: 372-3482) személyesen, a felhívásban meghatározott időpontig lehet benyújtani, vagy postai úton 2013. december 31. kedd küldhető be az Önkormányzat címére (1113 Budapest, Bocskai út 39-41.). A borítékra kérjük, írják rá "Újbuda kiváló sportolója" vagy "Újbuda kiváló edzője".

Innovációval a jövőért konferencia az ELTE-n

Újbuda polgármestere az Újbudai Üzleti Klub Innovációval a jövőért című konferenciáján jelentette be, hogy 2014 januárjában az Önkormányzat innovációs pályázatot ír ki az Újbudán működő egyetemek hallgatóinak.

13. Vers- és Prózamondó Verseny

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzata a versenyt a kerületben élő és/vagy tanuló általános- és középiskolás korosztály részére hirdeti meg a MU Színház szervezésében. Nevezési űrlap letölthető a MU Színház internetes portáljáról (www.mu.hu), vagy átvehető a színház irodájában munkanapokon 10-16 óráig, illetve az iskolatitkároktól szerezhető be.

Oldalak