Közigazgatás

Budapest Főváros XI. Kerület Újbuda Önkormányzatának honlapja
  |  
A+   A-
  |     |  
december 4. szerda, Borbála, Barbara

Kerületi Intézmények

Újbuda (Budapest XI. kerülete) önkormányzatának sokrétű feladatai ellátásához komplex intézményhálózat működtetése szükséges, hogy ezáltal a kerület mintegy 140 ezer lakójának és a több tízezer kerületben dolgozónak, sőt az itt megforduló turistának illetve átutazónak a mindennnapi szükségletei kielégítésére megfelelő infrastruktúra álljon rendelkezésre: a bölcsődéktől az óvódákon és iskolákon át a különböző szocális intézményekig, a kölönféle egészségügyi szolgálatoktól a kultúrális és közművelődési intézményekig.

  

Emellett természetesen támogatja a kerületi civil szervezetek, egyházak, a közösség érdekében tevékenykedő alapítványok működését is.

 

Mindezek mellett fontos feladat a bűnmegelőzés, a kerület tisztasága, zöldterületeinek karbantartása is, így kiemelten kezeli a közterület-felügyelettel, rendőrséggel, polgárőrséggel való kapcsolattartást is.

      

Bölcsődék, családi bölcsődék és játszóházak

Óvodák

Általános iskolák

Középiskolák

Szociális és gyermekjóléti alap- és szakellátást nyújtó intézmények

Kerületi alapítványok

Kerületi civil szervezetek

Egyházak

     
Központ Újbudai Kulturális Kft.
Közművelődési intézmények
     

Gamesz

Közterület-felügyelet

Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság, Dél-Budai Katasztrófavédelmi Kirendeltség

Egyeztetés a megváltozott munkaképességűekről  
 

Január 17-én egyeztető találkozó keretében fogadta Lőrincz Gergely az Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője Dr. Pósfai Gábort, az NRSZH főigazgatóját és Boros Attila osztályvezetőt. Az egyeztetésen az ez évi tervekről, együttműködésekről és a megváltozott munkaképességűekről szóló törvénymódosításokról volt szó. 

Kerületi együttműködés a megváltozott munkaképességűekért  
 

Együttműködési megállapodást kötött az Újbudai Önkormányzat és Budafok-Tétény Önkormányzata a megváltozott munkaképességű polgárok speciális munkakörülményeinek biztosításáról. Az Újbuda Prizma Kft. szervezésében zajló rehabilitációs munkában 2012 januárjától 30 fő megváltozott munkaképességű, XXII. kerületi lakos vehet részt.

A főváros mostohagyereke  

A Móricz Zsigmond körtéri vastraverznek nevezett építmény is jelzi, hogy a lakosságot nem vonták be a folyamatba a metróberuházást végzők és a főváros tervezői – nyilatkozta Takács Viktor, Újbuda megbízott főépítésze az Újbuda TV-ben.

Sportolók is csatlakoztak a nagytakarításhoz  

A "Tisztaságot Újbudán" elnevezésű önkormányzati program civil szervezeteket, egyházakat és intézményeket vont be a tavaszi nagytakarítási akcióba. Az Újbuda Prizma parkfenntartó által irányított munkálatok legutóbb a Grosics Gyula Sport Általános Iskola környékén folytatódtak, ahol nemcsak a diákok, de neves sportolók is beszálltak a szemétszedésbe.

Tavaszi nagytakarítás indul Újbudán  

A megváltozott munkaképességűeket foglalkoztató Újbuda Prizma Nonprofit Kft. minden tél végén nekikezd a kerület megtisztításának. A parkfenntartó munkatársai összeszedik a közterületi szemetet, lehullott faleveleket, gallyakat, a takarítógépekkel pedig eltüntetik a felhalmozódott sarat és koszt az utcákról. A program ezúttal a lakosságot is szeretné bevonni a kerület megszépítésébe.

Hatékonyabb munkát ígér az Újbuda Prizma  

A megváltozott munkaképességű kerületieket foglalkoztató Újbuda Prizma Közhasznú Nonprofit Kft. hosszú évek óta felel a városrész közterületeinek tisztaságáért, munkát biztosítva ezzel a hátrányos helyzetbe került embereknek. A vezetőváltáson átesett önkormányzati cég az újévben nemcsak téli teendőit igyekszik ellátni, de új lendületet is kíván adni vállalt tevékenységének.

Hamarosan elkészül Budapest egyik legtakarékosabb épülete  

A XI. kerületi Közalkalmazottak Házának épületenergetikai korszerűsítési munkálatai a végéhez közelednek. Novemberre kicserélték a nyílászárókat, leszigetelték a homlokzatokat és a tetőt, valamint szabályozhatóvá tették a fűtést. Jövőre egy naperőmű is dolgozni kezd a tetőn, melynek hála töredékére csökken az épület rezsiköltsége.

Megújul a Közalkalmazottak Háza  

Akár a felére is csökkenhet a fűtés és a világítás költsége a XI. kerületi Közalkalmazottak Házában az idén kezdődött, uniós forrásokra támaszkodó energetikai korszerűsítés után. Az ablakok cseréje, a hőszigetelés, és a fűtésszabályozás kialakítása mellett napenergia hasznosító rendszer kerül az épület tetejére.

Újabb közintézményre került napkollektor  

Újbuda Önkormányzata, amely 2007-ben Magyarországon először adott át közösségi célokat szolgáló napelemes rendszert, most újabb közintézmény, a GAMESZ energiaellátását teszi költség-, és környezetkímélővé. A Gazdasági Műszaki Ellátó Szolgálat épületében ezentúl napkollektorok segítségével állítják elő a melegvíz jelentős részét, nyáron pedig közel a teljes mennyiséget. Arra azonban, hogy a panelházak rezsijén is könnyítsen a szolárenergia, még várni kell.

Eséllyel az esélyért  

Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) keretében számtalan területen pályázhatnak Európai uniós forrásokra a magyar közigazgatási és civil szervezetek. Újbuda Önkormányzata ennek köszönhetően tavaly húszmillió forintot nyert Eséllyel az Esélyért elnevezésű drogmegelőző programjára, melynek záró konferenciájára a napokban került sor. A tapasztalatok azt mutatták, a csellengőket a fejtágítások mellett alternatív tevékenységekkel lehet a jó út felé terelni.

Ünnepelt az Újbuda Prizma  

A megváltozott munkaképesség fogalma sokak számára egyet jelent a kerekesszékben élőkkel. Ezt a tévhitet azért kell eloszlatni, mert ezeknek az embereknek az érvényesülése, életkörülményeik javulásának esélye nagyban függ attól, hogy milyen kép él a megváltozott munkaképességről a köztudatban, magyarán mennyire ismerik ezt a fogalmát az emberek.

Oldalak